Az autoimmunitás kialakulása

        

A gyakori, vagy elhúzódó gyulladások kedveznek az autoimmunitás kialakulásának. Autoimmunitásról akkor beszélünk, ha kóros (tehát sejt és szövetkárosító) T és B sejtek immunreakció lép fel a saját antigének (tehát sejtek/szövetek/szervek) ellen. Az autoimmunitás oka a saját antigénekkel szembeni tolerancia zavara. Amikor ez a folyamat elindult, akkor már kicsi az esélye, hogy magától megáll, vagy csökken, de sajnos az oki gyógyítás lehetősége is az idő előrehaladtával jelentősen csökken. Az autoimmunitás a lakosság 3%-át, de egyesek szerint akár 11%-át is érinti.

A leggyakoribb autoimmun kórképek a pajzsmirigy gyulladásai, a rheumás izületi betegségek, a festékhiányos vitiligo, az egyes típusú cukorbetegség, az anaemiák, a sklerosis multiplex, a vese glomerulonephritise valamint az SLE (szisztémás lupus erithematosus) és a Sjögren szindróma.

Immunológiai tolerancia

Az immunológiai toleranciának nevezzük azt a bonyolult folyamatot, melynek során az immunrendszer a szervezet saját sejtjeit tolerálja, nem indítja be az immunműködést. Tulajdonképpen ez az immunrendszer legfőbb feladata, vagyis megkülönböztetni az idegen anyagokat, sejteket a szervezet saját struktúráitól. Így azt is mondhatnánk, hogy az autoimmun betegségek elindulásakor az immunrendszer legfőbb funkciója hibásodik meg.

Az autoimmunitás, vagyis az immunológiai tolerancia beindulhat infektológiai károsodás révén, előfordul bizonyos fertőzések után, hogy a szervezet kizökken a normális immunműködés ritmusából és a fertőzés hatására elveszti a normális immunológiai toleranciát.

Mimikri

Az autoimmunitás kialakulásában fontos jelenség a bakteriális vagy virális mimikri. Ennek az a lényege, hogy az epitop (a hely, amit a receptor felismer az antigénben) megegyezik, vagy nagy hasonlóságot mutat a szervezet saját fehérjéjével. Ilyenkor beindul a betolakodó elleni immunreakció, de mivel hasonló szerkezetű helyek vannak a szervezet valamely saját fehérjéjén is, ezért az ellen is elindítja a reakciókat az immunműködés (pajzsmirigy, hasnyálmirigy, vagy bőr) és máris kész az autoimmunreakció. Ha pedig elindult és eltűnik a valódi betolakodó, a saját fehérjerész elleni reakció akkor is megmarad és ez már az autoimmun betegség egy előrehaladottabb állapota.

Kémiai szerek

Kémiai szerek (gyógyszerek, peszticidek, adalékanyagok) a betegség kitörésében nagy szerepet játszhatnak. Felgyorsítják a kedvezőtlen folyamatot, érzékenyítik az egyes sejteket.

Az autoimmun gyulladások helye

Lokális

Mirigyek: Hasnyálmirigy: 1-es típusú diabetes mellitus, mellékvese Addison kór, pajzsmirigy: Hashimoto-thyreoiditis - Basedow kór, Sjögren szindroma

Idegrendszer: akut disszeminált encephalomyelitis (ADEM) - SM - Guillain-Barré szindróma (GBS) - Alzheimer kór - Parkinson kór, Neuritis opticus, Opsoclonus myoclonus szindroma (OPS)

Vér, erek: Anaemia perniciosa, aplasztikus anaemia, Aplasztikus anaemia - idiopátiás trombocitopéniás purpúra, antifoszfolipid szindróma (APS), Takayasu arteritis, Wegener granulomatosis

Máj: autoimmunhepatitis, primer biliaris cirrhosis (PBC)

Emésztőrendszer: IBD, IBS, Coeliákia - M. Crohn - Colitis ulcerosa

Tüdő, vese: Goodpasture szindróma

Izom: Myasthenia gravis

Bőr - atópiás ekcéma, pemphigus vulgaris, vitiligo, psoriasis, scleroderma, sarcoidosis

Izület: Reiter szindroma, RA, Spondylitis ankylopoetica

SzisztémásSjögren szindróma, Reiter szindróma, SLE, Wegener granulomatosis, Lichen, sarcoidosis

A BÉL ÉS AZ AUTOIMMUN FOLYAMATOK

A folyamat megindulásához feltétlenül fontos lépés a bélfal egy soros nyálkahártya sejtjei áteresztőképességének növekedése. Ez az ún. leaky gut szindróma, vagy áteresztő bél szindróma, amikor is, a felszívódásra normálisan megnyíló sejtek nem záródnak megfelelően, tartósan nyitva maradnak, vagy túl sokáig nyitva maradnak és olyan részecskék kerülhetnek be a keringésbe és az alaprendszerbe (Pischinger féle alaprendszer), mint például emésztetlen szénhidrátláncok, fehérjék, vagy akár baktériumok, vírusok, gombák és más paraziták. Ezek a vérben életképesek maradhatnak és beindíthatják az immunrendszer működését hamis célpontok irányába. Az ilyen bakteriális sejtfelszínek epitópjai (a sejtfelszín azon része, melyet az immunrendszer ellenségesként felismer) gyakran hasonlítanak a szervezet saját szöveteinek epitópjaihoz és ez az autoimmunfolyamatok kiindulópontja. Az autoimmunbetegségek kialakulásához vezető ezen lépést nem ismeri fel, vagy nem ismeri el a mai orvostudomány, így a megoldás megtalálásában is sötétben tapogatózik.

Tudni kell, hogy a diétás és táplálkozási változtatások a bél baktériumflórájának összetételét és funkcióját változtatják, amely szabályozza a gazdaszervezet veleszületett és szerzett immunrendszerét. Az, hogy élettanilag az elfogyasztott élelmiszerekből miket hasznosít a szervezet az nagyban függ a bélflórától, vagy ahogyan az utóbbi időben az orvoslás nevezi a mikrobiótától. Vica versa a táplálék meghatározza a bélflóra összetételét, hiszen ez adja az ott levő több mint ezer féle baktérium szaporodásának életfeltételeit és minden diétaváltozás két napon belül változtatja azt is, hogy mely baktériumok képesek életben maradni és nagyobb mértékben szaporodni.

A tartós és ismétlődő gyulladások következtében kialakuló folyamatok

A tartós és ismétlődő gyulladások következtében heg- és sarjszövetek alakulnak ki (ami sokszor az életminősége jelentősen rontja, ízületi deformitások, testalkat változások) romlik az eredeti szövet funkciója (csökken a teljesítménye, az általa termelt anyagok mennyisége pl. enzimek, vagy a szövet rugalmassága stb.), a rosszabb funkció nyomán még inkább salakanyagok termelődnek. A gyulladás elharapózásával a szervezet más pontjain is fellépnek gyulladások, többnyire olyan helyeken, ahol a károsító salak, vagy méreganyagokra, immunfolyamatokra a legérzékenyebb szövetek találhatók. Növekszik az autóimmun folyamatok és a daganatok kockázata. Ez manapság nagyon gyakori patológiai sémává vált, mivel az emésztőrendszeri zavarok mennyisége a mai élelmiszeripar és étkezési kultúra térnyerésével növekedett.

KEZELÉS ÉS ANNAK DILEMMÁI

Ésszerű lenne a beteget úgy kezelni, hogy amíg visszafordítható a kiváltó ok megszüntetésével, addig legalábbis ezt a kezelést is kaphassa a páciens. Kérdés, hogy meddig reverzibilis a folyamat és hogy még feléleszthető-e a regenerációs képessége? Mert ha nem kapja a konzervatív kezelést, a gyulladást és hegszövetképződést elnyomó erős gyógyszert, akkor olyan károsodások jöhetnek létre a lángoló gyulladása miatt, ami az életminőségét rontja, vagy akár súlyos állapotba sodorja. Viszont erős gyógyszerek mellett a természetes módszerekkel dolgozó orvos gyakorlatilag vakon követi a betegét, hiszen nem képes megítélni az erős gyógyszerek árnyékában, hogy hol is tart a betege az általa bevezetett módszerek segítségével.

Mint ismeretes az autoimmun betegségeknek a mai orvoslás nem ismer életmódbéli és természetes gyógymódját, így leginkább erős, a saját immunműködést elnyomni képes gyógyszerekkel kezeli azt. Az orvostudomány nem ismer visszafordítható autoimmunfolyamatot sem, pedig a gyulladások nem rögtön autoimmun betegségként kezdődnek, hanem egy pontig szokvány gyulladásról van szó, és egy pontig még akár a kezdeti autoimmunitás is leállítható lenne a kiváltó ok eltávolításával és a szervezet támogatásával.Hogy hol van ez a pont, azt nem lehet általánosan megállapítani. Leginkább úgy dönthetjük el, hogy túl van-e már a beteg ezen a ponton, ha egyénre szabott diétával, salaktalanító kúrákkal, életmódprogrammal, flóra javító kezelésekkel, természetes áthangoló kezelésekkel, ortomolekuláris szerekkel megpróbáljuk felismerni, hogy az autoimmunitás csökkenthető-e jelentősen, tehát ex juvantibus kezeljük és látjuk, hogy hol járunk. Másik tájékozódási pont, ha olyan vizsgálatokat végzünk (preklinikai vizsgálatoknak nevezem), melyek árulkodnak arról, hogy az illető szervezete mely stádiumban van. Az bizonyos, hogy amennyiben látványosan javul a beteg a természetes módszerek nyomán, attól még közel sem tekinthető rögtön gyógyultnak. Az autoimmun betegségek gyógyulási szakasza - már amennyiben gyógyulni képes - hosszú, hónapok, akár sok év lehet. Ez idő alatt sokszor a két féle kezelési stratégia kombinációjára van szükség: konzervatív gyógyszeres kezelés és a természetes módszerek. Ésszerűen a konzervatív kezelés folytonos csökkentésére, a természetes módszerek permanens folytatására, időnként módosítására van szükség.

Sajnos mivel számtalan ponton túlszabályozott a konzervatív kezelés (csak bizonyos orvosszakma láthatja el az adott beteget, csak szigorú szabályok szerint kaphatja térítéssel a gyógyszerét, csak bizonyos protokollt követhetnek évekig, akár egy évtizedig) ezért sokszor reménytelennek tűnik annak kombinációja a természetes módszerekkel, hiszen azok pedig akkor és ott tudnának hatni leginkább, ahol a szupresszív (elnyomó) gyógyszeres terápia a legkevesebb. Sajnos sokszor az adott szakorvos sem mindig kellően rugalmas a természetes módszereket használó orvossal való együttműködésre, bár egyre több azért a pozitív kooperáció is e téren.

Mégis számtalan jó példa bizonyítja, hogy kombináció létezik és a lehetőség adott: a konzervatív gyógyszeres kezelést olyan mértékben és annyi ideig kell adni, amennyire az adott pillanatban, az adott gyógyulási fázisban szüksége van a betegnek, de ezt nem lehet felelőtlenül, rendszertelenül adagolni, mert az könnyen a beteg súlyos állapotát idézheti elő. Tapasztalatom szerint ugyanakkor többnyire nem a gyógyszerek felelőtlen nem szedésével van a gond, hanem azzal, hogy az illető fellelkesülve az elért eredményeken, vagy beleunva az addig élvezeteinek csökkentésébe, az életmód illetve a természetes gyógymódok felelőtlen elhagyásába fog. Ilyenkor súlyos állapot alakulhat ki.

Tehát folytonos dilemma az is, hogy mennyire tekinthető a beteg intelligens partnernek, mennyire rabja az érzékeinek, mennyire képes egy az addigi étkezésétől jelentősen különböző diétára, rendszeres gyógyszerszedésre, gyakorlatok végzésére, mennyire képes kooperálni és elfogadni a helyzetét, bízni abban az orvosban, akinek ebben az integrált kezelésben tapasztalata van.

KÖVETKEZTETÉSMinden nehézség ellenére tapasztalatom, hogy az autoimmun betegségek jelentős része, bizonyos korlátok figyelembe vételével gyógyítható, helyesebben a csupán gyógyszeresen végzett kezelésnek van alternatívája: a kombinált kezelés, ami bizonyos esetekben elvezethet a gyógyszermentességhez is akár. Természetesen a deformációk, hegek már nem szűnnek meg, de minden javítható bizonyos mértékig. A folyamat azonban nagyon sok tényezőtől függ az orvos felkészültségétől, együttműködési hálójától, a beteg kooperációs képességén át, a gyulladások miatt elszenvedett korábbi károsodásokig. Az egyéni adottságok, a betegség megjelenése óta eltelt idő, a beteg pozitív vagy negatív meggyőződése, beállítódása is nagy szerepet játszik, mint ahogyan a pszichoszomatika sem hanyagolható el. De ha jól meggondoljuk valamennyi betegség esetén számba vehetők ezek a tényezők, legfeljebb nincs ekkora jelentősége a rossz döntéseknek, az elmulasztott intézkedéseknek és a nem kellő mértékű lelkesedésnek. Az autoimmunbetegségek a természetes gyógymódokkal való kezelést tekintve nem tartoznak a legkönnyebben gyógyítható területek közé. Ugyanakkor reménytelennek hinni a helyzetet sem helyes. Jó esélye van a sikernek, különösen a folyamat elején, különösen a kis kiterjedés esetén, különösen a kevéssé agyongyógyszerezett és szabályzott immunműködések esetén.Dr Tamasi József