A kollagének jót tesznek a bőrnek, az izmoknak és az emésztőrendszernek

Ezt bizonyára Ön is sokszor hallotta már egészségügyi, illetve szépségápolási szakemberektől, vagy akár a barátaitól, ismerőseitől. A kollagén, ami szinte mindenben megtalálható - krémekben, kozmetikumokban, púderekben, tablettákban -, napjainkra szinte varázsszóvá vált. És őszintén szólva ezúttal teljesen indokolt a felhajtás, amit körülötte csapnak.

Mint a testünkben legnagyobb mennyiségben előforduló fehérje, a kollagén megtalálható az izmainkban, a bőrünkben, a vérünkben, a csontjainkban, a porcszöveteinkben és az inainkban is. Ám több okból is érdemes ebből a létfontosságú fehérjéből további mennyiségeket bevinni a szervezetbe:

-rugalmassá teszik a bőrt

-összetartják a csontokat és az izmokat

-védik a belső szerveket

-strukturálják az ízületeket és az ínakat

A jó hír az, hogy a szervezet folyamatosan termel kollagént. Ám ennek mennyisége a kor előrehaladtával csökken, pláne, ha étrendünk nem tartalmaz kollagénfehérjéket és C-vitamint. Ezen kívül vannak olyan életmódbeli tényezők is, például a dohányzás, a napozás vagy az egészségtelen táplálkozás, amelyek ugyancsak ellene hatnak a kollagén termelődésének.
Vannak továbbá betegségek is, amelyek hatására erősen megcsappannak a szervezet kollagén tartalékait. Márpedig enélkül a fontos építőelem nélkül a bőr megereszkedik és ráncos lesz, sőt, a kollagén hiánya akár ízületi fájdalmakat is okozhat.

Az alábbiakban a magasabb kollagén bevitel öt különösen előnyös hatását soroljuk fel.

1. Csökkenti az ízületi fájdalmakat
Mivel porcaink a kor előrehaladtával gyengülnek és romlik az állaguk, az ízületek merevvé és fájdalmassá válhatnak. Lehetséges azonban, hogy magasabb kollagén bevitellel csökkenthetők az ízületi fájdalmakat és enyhíthetők az ízületi gyulladás okozta tünetek. Egy 2009-es vizsgálatban a résztvevőkkel 90 napon keresztül csirkenyakból készült II-es típusú kollagént szedettek, minek eredményeképpen az osteoartritis (degeneratív ízületi betegség, amelyet az ízületben található porc krónikus károsodása, illetve végleges elvesztése okoz) okozta tünetek előfordulása 40 százalékkal, míg a tünetek erőssége 33 százalékkal csökkent. Egy régebbi, 1993-as vizsgálatban súlyos ízületi gyulladásban szenvedőknél ugyanilyen típusú kollagén hatására csökkent az ízületek érzékenysége és duzzanata, illetve 60-ból négy esetben teljesen elmúltak a tünetek. A vizsgálati személyek denaturálatlan kollagént kaptak, vagyis olyat, amelynek aminosavait nem tették tönkre feldolgozással, illetve magas hőmérsékletre hevítéssel.

2. Visszafordítja a bőr öregedését
Az egyik legszélesebb körben ismert előnye a kollagénnek az, hogy ragyogóvá teszi a bőrt. Ez a létfontosságú fehérje ugyanis nagyban hozzájárul, hogy a bőr megőrizze a rugalmasságát, miáltal az fiatalosabb és egészségesebb lesz. De ahogy az ember öregszik, és a szervezetben csökken a kollagén termelődése, a bőr petyhüdtté, ráncossá vagy szárazzá válhat. De mi történik, ha táplálék-kiegészítő formájában kívülről viszünk be kollagént a szervezetbe?
Egy 2014-es vizsgálatban 69 35 és 55 év közötti nőből random módon kiválasztottak 46-ot, akikkel kollagén hidrolizátumot (a természetes kollagént, mint pl. a zselatin, kémiailag emészthetőbb, rövidebb láncú fehérjékre bontják) szedettek. A többiek placebót kaptak. Azoknak a bőre, akik kollagént kaptak, már négy hét után rugalmasabb volt, mint a kontrollcsoport tagjaié. Ugyanez a gyártó 2014-ben egy másik vizsgálatot is végzett ugyanennek a táplálék-kiegészítőnek a tesztelésére, amelynek ugyancsak az volt az eredménye, hogy a kollagén már nyolc hét alatt szignifikáns javulást okoz a ráncos bőrben.

3. Segít az izomépítésben és a zsírégetésben
A kollagén az izomszövetek egyik fő összetevője, így nem meglepő, hogy azoknak, akik növelni szeretnék izomtömegüket, különösen nagy szükségük van kollagén-pótlásra. A kollagén ugyanis koncentráltan tartalmaz glicint is, amely egy, a kreatin előállításában kulcsszerepet játszó aminosav. A glicin látja el az izmokat azzal az energiával, amelyre azoknak szükségük van az edzés során. Vajon mi történik, ha a sportoló kollagén táplálék-kiegészítőt szed? Nos, a kollagének és a sportolás kapcsolatát eddig nemigen kutatták, de 2015-ben azért volt egy vizsgálat, amelynek során 53 idősebb, szarkopéniában (kóros időskori izomtömeg csökkenésben) szenvedő férfival szedettek kollagént. 12 hét elteltével azoknak, akik kollagén szedtek és mellette erőedzést is folytattak, csökkent a zsír- és nőtt az izomtömegük a placebocsoporthoz képest.

4. Csökkenti a cellulitiszt
A kollagén amellett, hogy ragyogóan simává teszi a bőrt, segíthet csökkenteni a makacs cellulitiszt. Cellulitisznek azt hívjuk, mikor a bőr alatt zsírréteg összetorlódik a kötőszövettel, minek hatására a bőr göröngyössé, illetve fodrossá válik.
Egy 2016-ban megrendelt vizsgálatban a gyártók arra voltak kíváncsiak, hogyan hat az I-es típusú kollagén a cellulitiszre. Véletlenszerűen kiválasztottak százöt 24 és 50 év közötti nőt, akikkel hat hónapon keresztül kollagén fehérjéket szedettek. Azoknál, akik szedték a kollagéneket, a vizsgálat végére egyértelmű javulás következett be a bőrük textúrájában és hullámosságában. Bár az első eredmények biztatóak, további vizsgálatokra van szükség annak megállapításához, hogy valóban segít-e a kollagén a cellulitisz eltüntetésében. Ám azért azt is tudnunk kell, hogy a cellulitisz rendkívül gyakori, a nők 80-90 százalékát érinti. Ez az öregedés természetes velejárója, és nem betegség.

5. Javítja az emésztést
A kollagén a belek kötőszöveteiben is megtalálható, és nélkülözhetetlen az emésztőszervek védelmi feladatainak ellátásához. Ez azért különösen fontos, mert ha a belek nem képesek megfelelően ellátni ezt a sorompó-funkciót - ez a szivárgó bélszindróma - akkor olyan részecskék kerülhetnek a véráramba, amelyeknek nem kellene, és ez gyulladást okozhat.
Egy régi, 2003-as kutatásban 170 gyulladásos bélbetegségben szenvedő egyént vizsgáltak meg, és azt találták, hogy sokuknak a vérében jóval alacsonyabb volt a kollagén szint a kívánatosnál. Ennek megfelelően ma az az uralkodó nézet, hogy fokozott kollagén bevitellel segíthetjük az emésztőszerveket kibélelő szövetek képződését, ami pozitív hatással van az egészségre. De meg kell jegyeznünk, hogy a kutatók eddig csak a kollagén-pótlásnak az emésztőrendszerre gyakorolt közvetlen hatását vizsgálták.

Hogyan juttassunk be a táplálékkal több kollagént a szervezetünkbe?
A következőkben néhány egyszerű módszer következik a kollagén-bevitel növelésére:

1. Fogyasszon csontlevet
A csontlé úgy készül, hogy lassú tűzön, hosszú ideig főzzük a csontot, hogy kijöjjön belőle az íze és a különböző hasznos tápanyagok. A csontlé nemcsak hasznos kollagén-forrás, hanem finom is és könnyű beilleszteni az étrendünkbe, mivel fogyaszthatjuk levesként, de használhatjuk párolásra, rizs vagy quinoa ízesítésére, de akár ráönthetjük maradék ételekre is, hogy megakadályozzuk azok kiszáradását.

2. Próbálja ki a zselatinport
A zselatin tulajdonképpen a kollagén főzött formája, a por alakú zselatin fogyasztásával pedig egyszerűen és gyorsan fokozhatja a kollagén-bevitelét. A zselatint bármilyen folyadékhoz hozzáadhatjuk, levesekhez, de ragukhoz is jó. Ám beleteheti akár egy csésze keto kávéba is, vagy kielégítheti az édességvágyát, ha otthon készít magának házi zselét vagy természetes gyümölcs-csemegét.

3. Szedjen kollagén peptid tartalmú táplálék-kiegészítőket
A legegyszerűbb módja, hogy megfelelő szinten tartsuk a szervezetünkben ezt a fontos aminosavat, ha kollagén-peptideket szedünk. A kereskedelemben többnyire hidrolizált kollagén peptideket árulnak, ami azt jelenti, hogy a kollagénfehérjék lebontott állapotban vannak benne a könnyebb emészthetőség és a jobb felszívódás kedvéért.
Kollagén porokat tehetünk turmixokba, gyümölcslevekbe, forró italokba vagy akár süteményekbe is, ha szeretnénk szervezetünket egy kis extra proteinhez juttatni.

Forrás:tények-tévhitek.hu

Az emlősök szervezetét felépítő fehérjék legnagyobb részét kollagéntípusú fehérjék adják, hiszen a bőr, a csont, az ízületek, az erek, a kötőszövetek és különböző szervek jelentős részét ezek alkotják. Idáig a kollagéntípusú fehérjék 28 fajtáját azonosították, azonban a szervezetünket alkotó kollagénfehérjék bő 90%-át az I-es típusú adja (csont és...